Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Azelőtt a hívását vártad, most a csevegőt lesed?

Írta: Verticordia, Dátum: 2016-07-08 10:00:00, Rovat: Egyéb Címkék: csevegés, e-mail, ismerkedési szokások, kommunikáció, sms, telefon

A telefonnal ellentétben, amely teljes figyelmünket kívánja, az adott percben kell jól fogalmaznunk és elmondanunk a lényeget - vagy a lényegtelent, az e-mail esetében annyi időt szánunk a fogalmazásra, amennyit akarunk, és nyugodtan figyelmen kívül hagyhatunk kérdéseket, témákat, amelyekre nincs időnk vagy kedvünk. Az sms és alverziói töredékessé, szakadozottá, olykor abszurddá tették a kommunikációt, de tapasztalataim szerint a negyven fölöttiek amúgy sem sms-ben élnek szerelmi életet.

Azelőtt a hívását vártad, most a csevegőt lesed?

Mindenki, aki negyven fölött van, tökéletesen emlékszik fiatalsága telefonálási mizériáira, és hogy ezek hogyan hatottak az ismerkedési, randizási szokásokra. Milyen áthághatatlan akadályt jelentett, ha például nem volt telefonunk, főleg nőként, és a fiúknak extrém erőfeszítést kellett tenniük ahhoz, hogy kapcsolatba lépjenek velünk. Elsősorban, ha csak úgy, véletlenül, esélytelennek tűnt egymásba botlani. (Nagyvárosi fiatalok hátrányban.)

Ha volt telefonunk, akkor is úgy illett, hogy várjuk meg a srác hívását, vagy valami nagyon elvetemült ürügyet kellett kitalálnunk, ha fel akartuk hívni... Nem tudom, ki hogy van vele, de a telefon belőlem még mindig szorongást vált ki, főleg egy friss ismerkedés esetén nehézkes kommunikációs eszköz, bár elismerem, az elterjedését megelőző időszakban még nehezebb lehetett. Akkor volt divatban a szerelmes fiú a lány ablaka alatt ácsorog órák hosszat című forgatóköny, amiről a szüleink, nagyszüleink mesélnek. Nem tudom, kivel fordul elő manapság ilyesmi még, de az a tippem, hogy ez teljesen kiment a divatból.

A kapcsolatfelvétel korábban felfoghatatlan módon könnyűvé vált, de teljesen át is alakult. A telefont vagy felvettük, vagy nem (ha nem, lehet, hogy a srác másodszorra már nem szedte össze a bátorságát, hogy felhívjon), vagy visszahívtunk valakit, vagy nem, vagy hagytak nekünk üzenetet - és ebben az esetben talán a fél ház, de minimum az egész család illetve kollégiumi folyosó a titkunk részesévé vált -, vagy nem, az üzenet átvevője vagy elfelejtett szólni arról, hogy ki keresett, vagy nem, a rendszerben rengeteg buktató volt. (Később egy ideig divatban volt az üzenetrögzítő, de azt is rengetegen utálták.) Sok minden múlt azon, hogy épp hol vagyunk és kivel osztozunk a telefonon.

A mobil megjelenésével mindez a kiszolgáltatottság megszűnt, már nem kell annyi embert beavatni abba, hogy mi történik az életünkben, mint korábban. (Persze a kényszer sokakban benne maradt, és most a facebook-on osztják meg a részleteket.) Az e-mail és a csevegés, főleg a csevegés pedig teljesen másképp működik, mint a telefon. Az e-mail-ben vagy sms-ben az a jó vagy idegesítő, hogy nem kell rá azonnal reagálni, kinek pillantnyi szándékai, vágyai szerint ez értékelhető kellemes vagy kellemetlen velejárónak.

A telefonnal ellentétben, amely teljes figyelmünket kívánja, az adott percben kell jól fogalmaznunk és elmondanunk a lényeget - vagy a lényegtelent, az e-mail esetében annyi időt szánunk a fogalmazásra, amennyit akarunk, és nyugodtan figyelmen kívül hagyhatunk kérdéseket, témákat, amelyekre nincs időnk vagy kedvünk. Az sms és alverziói töredékessé, szakadozottá, olykor abszurddá tették a kommunikációt, de tapasztalataim szerint a negyven fölöttiek amúgy sem sms-ben élnek szerelmi életet. A telefonálás ugyanakkor a kommunikációs eszközök legerőszakosabb verziójává vált: ha szól, akkor legtöbben félbeszakítjuk a személyes beszélgetésünket is, de az e-mail írást, vagy a csetelést minden bizonnyal. Kivéve, ha nagyon nem akarjuk felvenni.

A cset öszvér megoldás, átmenet az írásbeli és a szóbeli kommunikáció között, és személyes tapasztalatom szerint a lehető legidőrablóbb műfaj, ha az ember nem szab neki határokat. Mindez mit jelent a randizási és ismerkedési szokásokra nézve? Például azt, hogy a telefonálással ellentétben, amely kizárólagos figyelmet és valós időbeli koncentrációt igényel, a cset végezhető más dolgokkal párhuzamosan, akár több emberrel is cseveghetünk egy időben (gyorsan gépelő nők hárommal egyszerre simán), és akár egész napra is elnyújthatjuk a semmitmondó kommunikációt, csak, hogy agyoncsapjuk az időt.

Ami a szándékok komolyságát illeti, egy társkeresőn a mindenképp csak csetelni akarók vehetők legkevésbé komolyan. Mivel ez a műfaj igényli a legkisebb erőfeszítést, abszolút nem jelent semmit, ha valaki ráír egy nőre ilyen formában. Sok férfi is tisztában van ezzel, mások viszont fel vannak háborodva, ha a nők ragaszkodnak a rendesen megfogalmazott mondatokhoz, vagyis a bemutatkozó levélhez, további levélváltásokhoz. 

Tudom, sok férfi nem szeret illetve nem tud levelet írni. Vagy inkább csak lusta rá, hogy megfogalmazzon pár mondatot. Bár van, aki szerint semmi sem alkalmasabb a partner kiismerésére, mint a cset, mert ott nehezebb hazudni, a helyesírási hibák is gyakoribbak (és aki ért egy kicsit hozzá, az tudja, hogy mi a különbség az elírás és a valódi hiba között), én úgy hiszem, egy ismerkedés kezdetén az e-mail sokkal többet elmond a másik emberről.

Egyébként hiába változtak meg a kommunikációs szokások, a csevegési kezdeményezés még mindig nagyrészt a férfiak kezében van, vagyis a nők inkább megvárják, hogy megszólítsák őket, ahogy egy első randi után is inkább a nő várja, hogy a férfi írjon, mintsem fordítva. A neuralgikus randi persze az első szex, ami után férfiként 24 óránál tovább csöndben maradni extrém udvariatlan dolog, még akkor is, ha nem akar folytatást. 

Akármilyen formában is érkezzen, a randi utáni visszajelzés nem kevésbé fontos, mint korábban. Ha egy igen intenzív kapcsolattartás után a randit követően napokig nem kapunk visszajelzést, az teljesen egyértelmű(nek tűnik), de attól még bunkóság. Semmire se kötelez, ha megköszönjük az estét/ a délutánt, de legalább nem hagyunk rossz szájízt a másik emberben.

Az első randit követő 2 héttel újra felbukkanó jelentkezőt, ha csak nincs nagyon nyomós oka a hallgatásra, és nem totálisan kamuízű magyarázata, nem érdemes komolyan venni. De a magyarázat az esetek 99%-ban nagyon is kamuízű. 

A telefonálás pedig, amellett, hogy kissé erőszakos műfaj, az ismerkedés folyamán egyfajta plusz komolyságot is jelenthet: ha a férfi a hangunkat is hallani szeretné, az valahogy más érzés, mint ha megelégszik az elektronikus pingponggal.