Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Búcsúlevél a házassághoz, isten hozott-levél az új élethez

Írta: Verticordia, Dátum: 2015-09-03 07:07:23, Rovat: Egyéb Címkék: búcsú, gyászfolyamat, Karen Finn, levélírás, levertség, válás

"Isten veled, régi életem!" Így kezdődhetne a levél, amelyet a válásod után írnál meg, önmagad számára, hogy tisztába jöjj mindazzal, amitől búcsúzol, hogy számba vedd mindazt, amit elvesztettél. A válás legtöbbször gyászfolyamat, de egy új kezdetet is jelent: ahhoz azonban, hogy újra tudjuk kezdeni az életünket, vagyis másképp tudjunk élni, el kell tudnunk búcsúzni a régitől.

Búcsúlevél a házassághoz, isten hozott-levél az új élethez

"Isten veled, régi életem!" Így kezdődhetne a levél, amelyet a válásod után írnál meg, önmagad számára, hogy tisztába jöjj mindazzal, amitől búcsúzol, hogy számba vedd mindazt, amit elvesztettél. A válás legtöbbször gyászfolyamat, de egy új kezdetet is jelent: ahhoz azonban, hogy újra tudjuk kezdeni az életünket, vagyis másképp tudjunk élni, el kell tudnunk búcsúzni a régitől.


Karen Finn egyik tanácsa mindazoknak, akik nem képesek túljutni a válás okozta levertségen és szomorúságon, ennek a búcsúlevélnek a megírása. Ki-ki más jellegű dolgoktól búcsúzik. Van, akinek a válás költözést is jelent, például az otthonától, a lakásához, házához kötődő minden emléktől, attól az embertől, aki akkor volt, mikor odaköltözött... Búcsúzik bizonyos illúzióktól, bár lehet, hogy ezeket már a házassága alatt régen elvesztette. Ha a válás nem valami derült égből a villámcsapásként érte, akkor az illúziók elveszítése is folyamatos volt, szinte észrevétlen.

De olykor a régi, szép idők csak akkor ötlenek fel bennünk, mikor már a nyűgös részt is elvesztettük. Hogy a férjünk/feleségünk valaha milyen szeretetreméltónak tűnt, és mennyit nevettünk együtt - lehet, hogy akkor ötlik eszünkbe, mikor végképp tudatosul bennünk, hogy azok az idők nem jönnek vissza. Még a nyűgössé, elviselhetetlenné váló kapcsolat is tud hiányozni, hát még az olyan, amely alapvetően nem is volt olyan rossz, sőt, mi kifejezetten jól éreztük magunkat benne. (Nem árt persze tisztázni, hogy tényleg jól éreztük-e magunkat, vagy csak a homokba dugtuk a fejünket, mert nem akartuk tudatosítani, hogy egyáltalán nem működik már, de hát van rosszabb is...)

És mennyire tud hiányozni régi, fiatal, naiv önmagunk... Akinek eltűnését csak akkor vesszük észre, amikor cinikussá tesz a keserűség.

Leginkább a gyerekeink hiányozhatnak, ha a válás azzal jár, hogy nem élünk majd velük együtt többé - ez lehet a legfájdalmasabb, és legnehezebben feldolgozható hiány, főleg, ha nagyon kötődünk hozzájuk. De hiányozhat egy háziállat is, vagy a környék, vagy a kedves ismerősök, a helyek, amelyekre eljártunk... Hiányozhat a kertünk. Ha leülünk egyszer és elsoroljuk magunkban, de legjobb, ha le is írjuk, mi mindentől búcsúzunk, nehéz pillanatokat fogunk átélni, de ez a búcsú katarzissal is jár. Elmerenghetünk a régi szép időkön, még mosolyogni is fogunk egy-egy emléken…

A búcsúlevél után pedig megírhatjuk az isten hozott-levelet. Vagy utána, vagy vele párhuzamosan – nincs ideális módszer.

Van a különválásnak pozitív oldala is. Gondoljunk bele, mi mindenről kellett lemondanunk a házasságunk alatt, amit most majd megtehetünk. Vagy mi bosszantott halálra, ami már nem fog bosszantani. (Tudom, a bosszantás is tud hiányozni.) Üdvözölhetjük a szabadságot, a csöndes estéket, azt, hogy nem kell minden este főzni, vagy, hogy végre lesz időnk a saját hobbinkra, mert nem kell az exünk ízléséhez igazodnunk. Nem kell hétvégén az ő családját látogatnunk, mikor az ég világon semmi kedvünk hozzá, lenyelnünk az anyósunk vagy apósunk hülye megjegyzéseit, nem kell úgy éreznünk, hogy béklyóba kötve táncolunk. Úgy rendezzük be új otthonunkat, ahogy akarjuk, lehet, hogy eddig nem volt háziállatunk, de most beszerezhetünk egyet, akár többet is, és annyit lóghatunk a haverokkal/barátnőkkel, amennyit akarunk, a hűtőben nem lesznek olyan kaják, amelyeket utálunk, és senki se fog beleszólni, ha későn kelünk hétvégén.

Egyik levelet se kell egy ültő helyünkben megírnunk, dolgozhatunk rajtuk lassanként, hiszen nem jut eszünkbe minden emlék egyszerre, és nem azonnal fedezzük fel új életvitelünk előnyeit. Bőven van időnk a megfogalmazásra, vissza-visszatérhetünk rájuk.

Nem csak a leveleket érdemes megírni, de az is segíthet, ha odafigyelünk belső monológjainkra. Mikor magunkban beszélünk, akár hangtalanul is… Vajon milyen módon tesszük ezt? Vádoljuk magunkat, örök önsajnálatban fürdünk, azt erősítgetjük, hogy nekünk már semmi esélyünk, hergeljük magunkat, vagy van valami pozitívum is az önmagunkhoz való hozzáállásunkban?

Karen Finn szerint az ember mindig megszólítja valahogy önmagát, ha rossz passzban van, akkor hülyének, butának, marhának nevezi magát, vagy kövérnek, csúnyának, öregnek, kinek mi éppen az aktuális hasfájása. Ha jó passzban van, akkor egész más neveket ad önmagának, bár szerintem ezek a nevek nem feltétlen „hangzanak el” a fejünkben, legalábbis nem mindenki folytat önmagával ilyen diskurzusokat.

De a negatív önmegszólítás, saját magunk pocskondiázása nagyon is káros. Érdemes tehát odafigyelnünk arra, hogy automatikusan milyen jelzőkkel illetjük magunkat, és ha ezek sértőek, bántóak, akkor helyettesítsük kellemesebbekkel. Vajon milyen csodálatos, vonzó jellemzőket találnátok ki magatoknak?