Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Csak a saját ligánkban játsszunk?

Írta: Verticordia, Dátum: 2016-06-14 10:20:17, Rovat: Egyéb Címkék: azonos liga, egyenrangúság, vonzerő

Azt, hogy ki milyen ligába tartozik a társkeresési "piacon", első megközelítésben a fizikai jellemzők alapján szokták megítélni, pedig a dolog nyilván sokkal összetettebb. Nem csak a szimpla fizikum, az arc szimmetriája, a test szépsége számít (és persze az sem egységes, hogy ki mit tart szépnek, kívánatosnak, bár vannak általánosan elfogadott paraméterek), hanem az is, hogy ki milyen intellektust és társadalmi pozíciót sugároz az öltözködésével, viselkedésével, esetleg a kocsijával vagy a biciklijével.

Csak a saját ligánkban játsszunk?

Tipikus példa a jó alakú, de agyonszolizott, agyonsminkelt, túlságosan kihívó öltözetű nő, akit sose fognak magas ligába sorolni, mert nincs meg hozzá a stílusa, még ha a természetes adottságai kiválóak is, vagy a nem kifejezetten jóképű és kisportolt, de méretre készített öltönyös, drága kocsival járó férfi, akit nyilvánvalóan nem a testi adottságai helyeznek a felső ligába, hanem az anyagi helyzete, valószínűleg a viselkedéskultúrája (ha a méregdrága öltönyhöz viselkedni is tud, ami nem egészen biztos), az intellektusa. 

A Pretty woman típusú történetek meglehetősen ritkák, ahogy a valóság hamupipőkéi is csak nagyon ritkán jutottak el a hercegi palotáig, de az emberek imádják az ilyen sztorikat... 

Általában igyekszünk a saját köreinkbe illő partnert keresni, és ez már a profilkép és a szöveg alapján elég nagy biztonsággal felmérhető. Persze mindig lesznek olyanok, akiket jobban izgat egy magasabb ligába való átlépés, de a tapasztalat és a legtöbb felmérés is azt bizonyítja, hogy a tartós és boldog párkapcsolat létrejötte érdekében jobban tesszük, ha a saját ligánkban maradunk.

Míg huszonéves korban igencsak képlékeny ez a liga-kérdés, alakulóban vagyunk, a társadalmi mobilitásnak köszönhetően (bármennyire is kicsinek szokták tartani, azért létezik), előreléphetünk a hierarchiában akár a teljesítményünk, akár az ügyeskedésünk, akár a szépségünk révén - ahogy ugyanezek vagy más tulajdonságok elindíthatnak a lejtőn is, negyven-ötven éves korunkban már eléggé megszilárdult a helyzetünk ahhoz, hogy el tudjuk magunkat helyezni a palettán. Vagyis elég tapasztalat áll mögöttünk ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, melyik ligában játszunk.

A korábbi kapcsolatunkhoz képest persze még ilyenkor is átléphetünk egy másik szférába: ha a házasságunk megrendítette az önbizalmunkat, lehet, hogy azt hisszük magunkról, kevesebbet kell beérnünk, ha pedig épp, hogy megnövekedett az önbizalmunk a válás után, a korábbinál jobb jelöltek közül válogathatunk. És az is előfordul, hogy a középkorúak között sokkal jobb pozíciót töltünk be mondjuk fizikai megjelenés tekintetében, mint húsz évvel korábban, mert vigyáztunk magunkra, vagy csak jók a génjeink, esetleg mindkettő egyszerre igaz.

De miért is fontos tudnunk, hogy reálisan melyik ligában játszunk? Ha a célunk szilárd kapcsolat kialakítása, akkor az egyenrangúság a legjobb alapvetés. Általában nem sok stabilitás jellemzi azokat a kapcsolatokat, amelyekben az egyik fél alávalóbbnak érzi magát a másiknál. És a másik rossz kompromisszumnak tartja a kapcsolatát. Az, aki nem tud jó értelemben felnézni a partnerére, hanem épp ellenkezőleg, lenézi őt, nyilván a kapcsolaton kívülre fog tekintgetni, hátha talál magához hasonlót. (És ez még akkor is így van, ha az, aki lenézi a partnerét, teljesen igazságtalan ítéletet hoz, mert a partner esetleg sokkal többet ér, mint ő maga.) De a kapcsolati mechanizmusok nem attól függenek, hogy ki milyen reális értékes képvisel (és egyébként is, ki állapítaná ezt meg?), hanem a saját magunkról és a másikról alkotott véleményünktől. 

Visszatérve a fizikai vonzerőhöz: ha már társadalmi/iskolázottsági szempontból hasonlítunk egymásra, mondhatni, ugyanazokban a körökben mozgunk, akkor van igazán jelentősége, hogy fizikailag is hasonló vonzerővel rendelkezzünk. És itt nem az a lényeges, hogy minél szebbek legyünk, hanem az, hogy hasonló esélyeink legyenek az ellenkező nemnél. Lehet egy kevésbé előnyös külsejű pár sokkal boldogabb is akár, mint egy olyan pár, amelynek egyik tagja sokkal csinosabb, mint a másik. Ha valakit szeretünk, számunkra úgyis szebbnek fog tűnni, mint amilyen akkor volt, amikor még nem szerettük, és ha nagyon szerelmesek vagyunk, valószínűleg úgy fogjuk érezni, hogy meg sem érdemeljük, annyival kiválóbb nálunk, de ha a szerelem viszonzásra talál, ő is így fogja érezni. 

Egy 2015-ös kutatás (Hunt és tsai) szerint azonban van olyan eset, amikor a fizikai vonzerő kiegyenlítettsége kevésbé fontos: ha a pár hosszabb barátság után jön össze, sokkal kevésbé fogja őket érdekelni, hogy mennyire játszanak úgymond ugyanabban a ligában szépség tekintetében: ezen akkorra már túlvannak. A vonzerő jelentősége akkor erősebb, ha az érintettek még rövid ideje ismerik egymást, azaz nem volt még módjuk arra, hogy egymás, a fizikumon túlmutató tulajdonságait is megismerjék.