Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Huszonéves és máris elvált?

Írta: Verticordia, Dátum: 2015-09-23 16:29:10, Rovat: Egyéb Címkék: fiatalkori válás, válás

Ha te is huszonévesen, vagy korai harmincasként döntöttél úgy, hogy inkább nem próbálod megjavítani a megjavíthatatlant, illetve a férjed/feleséged döntött így, talán sok értetlenséggel találkozol. Nem, mintha a válás könnyebben magyarázható lenne később, de egészen más problémákat vet fel…

Huszonéves és máris elvált?

Ha elváltakról van szó, általában középkorú párokat képzelünk magunk elé, akik már jó ideje éltek együtt, nagy valószínűséggel gyerekeik is vannak, a közös ingatlan, kocsi és adóssághalmaz mellett... De persze nem csak középkorúak dönthetnek a válás mellett. Noha már a házasságkötés ideje is egyre inkább kitolódik, egyre kevesebb a fiatalon kötött frigy, azért az (első) elköteleződésre még sok esetben huszonévesen kerül sor, mivel pedig már nincs olyan kényszer, hogy akkor is ki kell tartani, ha nem működik a kapcsolat, a válás is viszonylag hamar bekövetkezhet, ha még nincs gyerek. 

Ha te is huszonévesen, vagy korai harmincasként döntöttél úgy, hogy inkább nem próbálod megjavítani a megjavíthatatlant, illetve a férjed/feleséged döntött így, talán sok értetlenséggel találkozol. Nem, mintha a válás könnyebben magyarázható lenne később, de egészen más problémákat vet fel…

Például a gyerekvállalás kapcsán. Ha nem született gyereketek, persze maga a szétválás és az újrakezdés egyszerűbb nektek, de a családotok nagy eséllyel igencsak csalódott lehet: a nagyszülőjelöltek már-már azt hitték, hogy nemsokára megláthatják az unokáikat, erre a fiuk/lányuk kezdheti előről a társkeresést... Főleg lányos anyák tudnak ilyenkor az ember idegeire menni, ha nem értik, hogy vajon mi romolhatott el olyan gyorsan, mikor pedig annyira akarták a fiatalok ezt a házasságot… Vagy legalábbis egyikük annyira akarta…

Pedig lehet, hogy már ők maguk is idejekorán rájöttek, hogy nem választottak túl jól, de mivel akkoriban sokkal hamarabb születtek meg a gyerekek és sokkal inkább az a felfogás volt érvényben, hogy tűrni kell, meglehet, hogy jobb meggyőződésük ellenére tartottak ki a házasságukban. (Mitagadás, lehet egy kis irigység is azokban, akik utólag rossz döntésnek érzik, hogy akkor kitartottak, de ezt talán maguknak sem merik bevallani.)

Tény, hogy a párválasztás elég nagy lutri, ha az ember még fiatal, naiv és nagyon tapasztalatlan. Ha volt bátorságod megtenni a döntő lépést, és biztos vagy benne, hogy a válás volt a legjobb út, nem kell ezt vereségnek érezned, és nem kell azokkal a fanyalgókkal sem törődnöd, akik állandóan azt hajtogatják, hogy a mai fiatalság így meg úgy, meg hogy manapság az ember inkább kicseréli, ami elromlott, nem megjavítja… Régen se javította meg több ember, csak kibírta. Ami ugye nem ugyanaz… Hosszabb távon kiderülhet, hogy azok, akik inkább megmaradnak egy romló kapcsolatban, sőt, gyerekvállalással egyre mélyítik az összetartozást, boldogtalanabbak lesznek, mint akik még idejekorán képesek voltak váltani.

Ha nem te akartál válni, hanem a párod, azt persze nehezebb feldolgozni, de vigasz lehet, hogy még bőven van időd újrakezdeni, és ha nem ő volt számodra az ideális társ, akkor jobb is, ha nem olyannal élsz, aki boldogtalan lenne melletted. Később esetleg sokkal nehezebb lett volna elválni és újrakezdeni is.

Ismerek néhány embert, aki most már középkorú, de huszonévesen volt egy hamar befejeződött első házassága. Van közöttük, aki még ma is keresi az igazit, volt, hogy másfél évig úgy érezte, meg is találta, de aztán szétmentek, és persze olyan is van, aki hamar túltette magát az első házasságán és nem sokkal később megkötötte a másodikat, amelyből gyerek is született: ők ma is együtt vannak. De persze sorozatházasodók is léteznek, nem csak a hollywoodi sztárok között: ők 3-4 éves periódusokban kezdenek újra mindig mindent.

Nincs recept, nincsenek előre megírt forgatókönyvek, de biztos vagyok benne, hogy maga a tény, hogy valakinek már viszonylag korán ennyire komoly kapcsolatban volt része, sokat számít a későbbi társkeresésénél. Elveszítjük az ártatlanságunkat, a naivitásunkat, és talán sokkal tudatosabban látjuk majd, mire számíthatunk egy következő elköteleződésnél. Vagy belemegyünk ugyanazokba a játszmákba, ha nem törekszünk arra, hogy tanuljunk a korábbiakból.

Fiatalokról lévén szó persze felvetődnek bizonyos kérdések. Például azoknak, akik hozzászoktak, hogy a közösségi oldalakon töltsék a fél életüket, mennyire tanácsos a válással kapcsolatos érzéseiket, élményeiket posztolgatniuk. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, elég visszatetsző tud lenni, mikor közvetetten arra kérjük az összes közeli és távoli ismerősünket, hogy foglaljanak állást egy teljesen intim kérdésben, és elvárjuk, hogy velünk együtt szidják az exünket, aki ezt meg azt művelte… Gondoljunk bele, ha ő is ezt csinálja a saját falán, soha véget nem érő vádaskodás lehet belőle.

Azért vannak barátaink, barátnőink, hogy velük osszuk meg a magánéletünknek ezeket az érzékeny területeit. Nem vezet semmi jóra, ha örökkön örökké ott marad a neten, hogy keserűségünkben miket írtunk. Például egy következő partner számára is igen visszatetsző lehet, ha belegondolunk.

Ugyancsak nagy kérdés, mikor érdemes újrakezdeni a randizást. Huszonévesen az ember nem arra van kalibrálva, hogy otthon lógassa az orrát, a kortársai nagy része vagy párkapcsolatban él, vagy randizgat, vagy legalábbis próbálkozik. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy hagyjuk magunkat sodortatni az árral, vagy olyan dolgokba is belemenjünk, amilyenekbe igazából nem is kéne… Lehet, hogy az önbecsülésünk a padlón, és úgy érezzük, be kell bizonyítanunk önmagunknak, no meg persze az exünknek, hogy igenis kívánatosak és szerethetők vagyunk…

Pedig a két dolog messze nem ugyanaz: az alkalmi kalandok segíthetnek abban, hogy kívánatosnak érezhessük magunkat, de lelki értelemben lehet, hogy rosszat fognak tenni. Nyilván nem arról van szó, hogy évekig tartó önmegtartóztatás tenne jót igazán, de egy kis óvatosság, lenyugvás, lassú megközelítés nem árthat.