Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Láthatatlanok-e az 50 feletti nők?

Írta: Verticordia, Dátum: 2016-07-30 16:58:55, Rovat: Egyéb Címkék: 50 fölötti nők, láthatatlanság

A láthtatlanság, vagyis az az érzés, hogy nem nőként bánnak velünk, legtöbbször abból fakad, amit mi magunk sugárzunk: mi sem nőként viselkedünk. Éppen, mert kételkedünk abban, hogy még számítunk. Lehetnek átmeneti láthatatlan korszakaink is, megesik, hogy a gyerekszülés, az anyaság kihívásai miatt érezzük magunkat kevésbé vonzónak, és ettől mások is csak egyéb szerepeinkkel azonosítanak bennünket, de ez nem jelenti, hogy később ne térhetnénk vissza az erősebb női kisugárzás korszakába.

Láthatatlanok-e az 50 feletti nők?

Látják-e a férfiak az ötven feletti nőknek a nőket, vagy csak a fiatalabbakra van szemük? Ugyanezt a kérdést olvastam már 40 pluszos formában is... A vélemények természetesen sokfélék: léteznek olyan férfiak, akiknek csak a fiatalabb évjáratok tetszenek, mert az egész férfi-nő kapcsolati világban másra sem koncentrálnak, mint a testképre, és olykor attól teljesen függetlenül, hogy ők maguk hogy néznek ki. De szerencsére jó sok olyan férfi is van, akinek nem az évek száma meghatározó, hanem az ember, akivel találkoznak. Az, hogy ki "láthatatlan", elsősorban nem a kortól függ, hanem a személyiségtől, a kisugárzástól. És ez némelyeknél negyven felett sokkal erősebb, mint egész fiatalon.

Természetes, hogy senkit nem lehet arra kötelezni vagy rábeszélni, hogy az érettebb korosztály vonzza: ha negyvenes, ötvenes nők vagyunk, és igenis azt tapasztaljuk, hogy nem váltunk láthatatlanná, akkor kissé értetlenül állunk a "maximum 30 éves nővel tudom elképzelni" című hozzáállás előtt, főleg, ha az illető még azt is állítja, hogy családot szeretne. Vajon mit kezd majd a feleségével, ha az idősebb lesz? Lecseréli? Vagy úgy él együtt vele, hogy nem kívánja, mert neki "túl öreg"? Akinek csak a huszonéves nők jönnek be még negyven évesen is, az valószínűleg jobban teszi, ha nem alapít családot, mert abból senkinek nem lesz öröme. Egyáltalán: aki a testi tökéletességet tekinti a legfőbb tényezőnek, az alkalmatlan a hosszú távú kapcsolatra: sem a terhesség, sem az évek múlása nem a test tökéletesedése irányába hat, vagyis az esetleg "hibátlan" lányból előbb-utóbb úgyis olyan nő lesz, akin megmutatkoznak az élet nyomai. Mert ez így természetes - aki ezzel nem tud kibékülni, az hogyan néz szembe a saját öregedésével?

És lehet az ember lánya huszonévesen is láthatatlan, ha olyan gyerek- és ifjúkor áll mögötte, amely rombolta a magabiztosságát, és csak a saját értékeiben való kételkedést táplálta belé. Sokszor csak épp negyven éves kor körülre sikerül leküzdeni ezeket a negatívumokat, akkorra, mikorra egyesek szerint már le kéne mondanunk arról, hogy partnerünk és szexuális életünk legyen... Még csak az kéne, hogy ezekre a hangokra figyeljünk! Beszélhetnek a narancsbőrről, a ráncokról, megtehetnek mindent, hogy elbizonytalanítsanak: az olyan ember, akár férfi, akár nő, aki abban leli örömét, hogy mások testét kritizálja (akár a kor, akár a testalkat, a plusz vagy mínusz kilók ürügyén), az leginkább önmagával nincs megelégedve, és ezt a negatív hozzáállást igyekszik másokra vetíteni.

A láthtatlanság, vagyis az az érzés, hogy nem nőként bánnak velünk, legtöbbször abból fakad, amit mi magunk sugárzunk: mi sem nőként viselkedünk. Éppen, mert kételkedünk abban, hogy még számítunk. Lehetnek átmeneti láthatatlan korszakaink is, megesik, hogy a gyerekszülés, az anyaság kihívásai miatt érezzük magunkat kevésbé vonzónak, és ettől mások is csak egyéb szerepeinkkel azonosítanak bennünket, de ez nem jelenti, hogy később ne térhetnénk vissza az erősebb női kisugárzás korszakába. 

És ehhez nem kell napi 3 órát az edzőteremben tölteni, nem kell agyonsminkelni, és drága cuccokban járni: a csinos megjelenés persze alap, de ami igazán számít, az nem a külsőség. Ha úgy érezzük, hogy elkezdünk a láthatatlan régió felé csúszni, akkor ne csak a tükör előtt álljunk és szörnyülködjünk, mert extrém kritikus szemmel nézzük magunkat, és reménytelennek ítéljük, hogy egy férfi még vonzónak találhat. Egyrészt a férfiak egészen másképp néznek a testünkre, mint mi magunk (főleg azok, akik nem terjesztik széltében-hosszában, hogy nekik csak a huszonévesek kellenek), másrészt a siránkozás semmit nem segít. A jó társaság, a barátok, a sport, a kirándulás, és persze a randizás viszont igen. 

Az online randizás esetében plusz előny, hogy ha a mindennapokban láthatatlannak érezzük is magunkat, egy társkeresőn láthatóvá válhatunk, és az ottani pozitív visszajelzések az offline életünkre is nagy hatással lehetnek.