Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Miért lehet jó partner az, aki sokáig élt egyedül?

Írta: Verticordia, Dátum: 2016-08-26 16:40:58, Rovat: Egyéb Címkék: egyedülálló, jó partner, szingliség

Ha egyedül élve is kiegyensúlyozottak, elégedettek vagyunk, és nem egy vágyott partnertől várjuk, hogy minden álmunkat valóra váltsa, akkor nem várunk lehetetlent, és kellemes lesz velünk együtt lenni.

Miért lehet jó partner az, aki sokáig élt egyedül?

Az utóbbi időben, mintha a felnőtt társadalom két fő csoportra oszlana: vannak a párkapcsolatban élők, meg azok, akik nem élnek ilyenben: nyugaton az utóbbi csoportot divatos szóval szinglinek nevezik, de a magyar nyelvhasználatban ez a szó olyan sok negatív konnotációt hordoz, hogy nem szívesen használom. Ugyanakkor nehéz úgy írni erről a csoportról, hogy ne használjunk semmilyen fosztóképzőt, vagy negatív fogalmat: a társtalan, a magányos, az egyedülálló mind szomorúságot sugall, pedig az ebbe a csoportba tartozó emberek egyrészt lehetnek nagyon is boldogok, másrészt egyáltalán nem egyformák.

Nem csak azért, mert a párkapcsolattal nem rendelkező ember lehet régóta vagy csak rövid ideje egyedül, lehet elvált, megözvegyült, vagy csak külön élő, lehet, hogy húsz éve nem volt senkivel, és lehet, hogy ugyan nincs mindenki előtt felvállalt, nyilvános partnere, de azért van valakije, esetleg kalandozik, és nagyon messze van attól, hogy magányosnak és mellőzöttnek érezze magát.

Mivel azonban ez a blog azoknak szól, akik hosszú távú társat szeretnének, és már megették a kenyerük egy jó részét, nézzük, milyen előnyökkel rendelkeznek egy párkapcsolat szempontjából akkor, ha már évek óta nincsen komoly (értsd: tartós és biztos) partnerük. Hiszen ezek az előnyök valódiak, bár lehet, hogy sokan nem is gondolnak rájuk.

- A hosszú ideje egyedül élő ember egyet biztos tud: egyedül lenni. Ha valaki azt gondolná, hogy erre a kvalitásra egy párkapcsolatban nincs szükség, azt hiszem, nagyot téved: a jó párkapcsolathoz az is kell, hogy békén tudjuk hagyni a másik embert, hadd legyen saját tere, saját ideje, ne akaszkodjunk rá, ne kövessük mindenhová. Ha megszoktuk, hogy el tudjuk foglalni magunkat egyedül is, sőt, igényünk is van a magányra, sokkal harmonikusabb kapcsolatot építhetünk, mint ha minden áron valaki valakije akarunk lenni. Távkapcsolatra például biztos, hogy sokkal alkalmasabb valaki, aki megszokta, hogy nem várja senki otthon, mint valaki, aki inkább a fél kezét levágatná, mint napról napra üres lakásba kelljen hazamennie. 

- A magányhoz szokott, és abban elégedetten élni tudó ember önismerete is meglehetősen fejlett, az biztos, hogy bőven volt és van ideje gondolkodni azon, milyen ő, és mire van szüksége... A túl sok agyalás persze bonyolíthatja is a dolgokat, főleg, ha a negatív gondolatok válnak uralkodóvá, de maga a tény, hogy tisztában vagyunk önmagunkkal és azzal, hogy mire van szükségünk, egyértelműen pozitív. 

- Az ilyen emberre kevéssé jellemző, hogy elsietné a dolgokat és össze-vissza vetné bele magát kapcsolatokba, majd szakítana rövid idő elteltével. Különben nem lenne hosszú ideje egyedül... A meggondoltság mindenképp pozitív, de egy adag spontaneitás nélkül nem lehet párkapcsolatot kezdeni, mint minden, ez a tulajdonság is kétélű: ha túlzásba visszük, visszaüt, de ha a középúton maradunk, akkor sokmindent megkönnyíthet számunkra. Persze így azok az emberek, akiknek nem kenyere az önreflexió, és fogalmuk sincs, mit akarnak, inkább idegesítenek majd, de velük egyébként se könnyű párkapcsolatban élni, ha egyáltalán lehetséges. 

- Aki egyedül néz szembe a kihívásokkal, az megerősödik. Persze azért ne felejtsük el, hogy ez az "egyedül" szerencsére nem mindig tényleg annyit tesz, hogy nincs senki, akihez segítségért, támogatásért fordulhatnánk, nem csak egy partnerkapcsolat nyújt vigaszt, ott a család, a barátok, a gyerekeink, ha már elég nagyok hozzá... De tény, hogy a legtöbb ügyet magunknak kell megoldanunk, nem kényelmesedhetünk el, mint némely olyan, párkapcsolatban élő ember, aki azt sem tudja, hogy kell egy csekket befizetni, vagy mennyibe kerül egy liter tej, mert az a partner reszortja. Aki egyedül annak mindenhez értenie kell egy kicsit, ezért egy párkapcsolatban igazán nem lesz rászorulva a kedvesére.

- Ha egyedül élve is kiegyensúlyozottak, elégedettek vagyunk, és nem egy vágyott partnertől várjuk, hogy minden álmunkat valóra váltsa, akkor nem várunk lehetetlent, és kellemes lesz velünk együtt lenni. Mindig a túl nagy, sőt, irreális elvárások mérgezik meg a szépen induló kapcsolatokat: az eleve boldogtalan embereknek egy szerelem se hoz boldogságot, mert minden elvárásukat egy másik emberre pakolják, ők maguk viszont nem akarnak felelősséget vállalni a saját boldogságukért. 

Persze nem minden ilyen tökéletes: minél hosszabb ideje van egyedül valaki, annál több olyan szokása, mániája alakul ki, ami esetleg zavarhatja az új partnert, főleg, ha együtt fognak élni. Vagy a jó ideje senkihez nem alkalmazkodó egyedülállót zavarhatja, hogy hirtelen alkalmazkodni kell valakihez: de ha az a valaki a szerelmünk, azért megér annyi erőfeszítést, hogy egy kicsit változtassunk a szokásainkon.