Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Miért nehéz olyan embert szeretni, aki nem szereti önmagát?

Írta: Verticordia, Dátum: 2016-08-12 17:13:11, Rovat: Egyéb Címkék: önértékelési problémák, önszeretet, segíteni vágyás, szeretet

Mi történik, mikor az önmagát nem eléggé szerető és becsülő ember párkapcsolatot kezd? Rögtön az elején nehezen fogja elhinni, hogy őt tényleg szeretik, hogy megérdemli a figyelmet, a gyengédséget.

Miért nehéz olyan embert szeretni, aki nem szereti önmagát?

Rengeteg ember küzd önértékelési problémákkal, és érzi magát kevésnek ahhoz, hogy őt szeretni lehessen. Van, aki ezt a gyerekkorából hozza, és van, akiben később alakult ki az érzés, hogy ő nem érdemli meg a szeretetet, az odafigyelést, nem elég jó, ügyes, okos, fiatal, szép, s a többi ahhoz, hogy valaki őszintén törődjön vele. Bár az az igazság, hogy egy nagyon szilárd szülő-gyerek kapcsolat még a későbbi sikertelenségeken is átsegít: megadja azt az ősbizalmat, amit az elhanyagolt, cserben hagyott vagy túl szigorúan kezelt (hideg távolságtartással és nagy elvárásokkal nevelt) gyerek nem kap meg. Sem az nem jó alap az egészséges önszeretethez, ha bármit csinálunk, nem szeretnek, sem az, ha csak akkor "szeretnek", ha teljesítünk.

Mi történik, mikor az önmagát nem eléggé szerető és becsülő ember párkapcsolatot kezd? Rögtön az elején nehezen fogja elhinni, hogy őt tényleg szeretik, hogy megérdemli a figyelmet, a gyengédséget. Könnyen csapdába eshet - például olyan partnert választhat magának, akiről gondoskodnia kell, mert így érzi, hogy a teljesítményét díjazzák: ezt a nyelvet érti. Vagy szenvedélybeteg, önpusztító partnerrel él együtt, aki ugyanúgy nem törődik vele, ahogy egykor a szülei: a múlt ismétlése egyfajta biztonságérzetet ad, de az egészséges önszeretetre nem tanít meg senkit.

Ha mégis sikerül érzékeny, és őszintén, cselekvően szerető emberre találnia, akkor sem szűnik meg hirtelen az önértékelési problémája, és ez nehézzé teszi a partner életét: állandóan az lesz az érzése, hogy saját magát ostorozó társát nem szabad kritizálnia, hiszen azzal csak ront a helyzeten, de ha nem lehet vele őszinte, és úgy kell bánnia vele, mintha hímes tojás lenne, akkor nem engedheti meg magának, hogy olyan felszabadultan és őszintén viselkedjen, ahogy egy egészséges lelkű partnerrel tenné. 

Bizonyos emberek egy-egy vélt vagy valós hiányosságuk miatt szorulnak állandó biztatásra, ami kezdetben jót is tesz nekik, csakhogy hosszú távon egyrészt fárasztó lesz a partner számára, hogy beleragad a több terhet cipelő, anya/apa szerepbe, másrészt az alacsony önbizalmú fél nem fejlődik majd, inkább dicséret- és társfüggővé válik, annyira nagy szükségét érzi a tutujgatásnak. Az egyébként, ha egy párkapcsolatban szülő- és gyerekszerű szereposztás alakul ki, a libidónak egyáltalán nem tesz jót.

Nagyon nehéz olyan emberrel kommunikálni, aki a legártatlanabb, vagy akár kifejezetten pozitív megjegyzésben is csak a negatívumot képes látni, és elméleteket gyárt arról, hogy ő mennyire béna, és ha valami jól sikerült, akkor az csak véletlen, egyébként is, másnak sokkal jobban megy. A partner előbb-utóbb belefárad abba, hogy folyton félreértik, félremagyarázzák, és azt is választhatja, hogy már inkább nem szól semmit, nehogy rosszat mondjon. 

Miközben az alacsony önértékelésű partner bizonyos dicséreteket, pozitív megjegyzéseket visszkézből visszautasít, vagy félreértelmez, ugyanakkor folyamatosan igényli is, hogy dicsérjük, és ha lanyhul a buzgóságunk, kételkedni fog a szeretetünkben, azzal gyötör majd, hogy lám: rájöttünk, hogy nem is érdemli meg, hogy vele törődjünk, már nem tetszünk neki, tehát neki volt igaza: ő tényleg béna, és nem méltó a szeretetre. 

Ha folyton az ő problémája áll a középpontban, a támogató partner úgy érezheti, hogy vele senki sem törődik, hiszen ő úgyis magabiztos és tisztában van saját értékeivel: de ha folyamatos visszautasítással, számonkéréssel és negatív hozzáállással szembesül, akkor a saját magába vetett hite is meginoghat. Nincs frusztrálóbb, mint mikor szeretünk valakit és segíteni akarunk rajta, de folyton visszapattanunk, erőfeszítéseink teljesen haszontalanok: eljuthatunk addig, hogy nem a partner szabadul fel a saját tévképzetei alól, hanem minket is magával ránt az önértékelési problémák mocsarába. 

Egy friss kapcsolatban még viszonylag könnyű eldönteni, hogy milyen mértékben vagyunk képesek elviselni a másik önértékelési problémáit, mennyire vesszük a szívünkre, mennyire idegesít minket, vagy milyen mértékben érezzük magunkat motiváltnak arra, hogy változtassunk a beállítottságán. A küldetés nem mindig reménytelen, van, akit ki lehet ragadni az önostorozás és elégedetlenség világából, és őszinte szeretettel, szerelemmel el lehet hitetni vele, hogy megérdemli a boldogságot. De ha ez hosszabb távon nem megy, és úgy érezzük, hogy az alkalmazkodás, a hiábavaló erőfeszítés nem vezet sehová, sőt, felőrli az energiáinkat, és már mi sem tudjuk önmagunkat szeretni, akkor jobb megoldás lehet, ha szakítunk - különben évtizedekre benne ragadhatunk egy bennünket romboló, egyenlőtlen kapcsolatban.