Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Online 50 fölött - a randizás mint szórakozási forma?

Írta: Verticordia, Dátum: 2016-04-27 11:00:00, Rovat: Egyéb Címkék: eltérő motivációk, játék, randizás, stressz, szórakozás

Más és más elvárásokkal kezdünk bele az online társkeresésbe. Nőként sokszor csak játékból, az elején érdekes időtöltésnek tartjuk, persze szívesen találnánk is valakit, de először talán csak az az ígéret vonz, hogy lesz, kinek a levelét várni, lesz kivel szót váltani este vagy akár napközben. A férfiak sokszor úgy értelmezik a nők visszafogottságát, a randikba nem fejest ugró magatartását, hogy az illető nem is igazán akar partnert találni, csak múlatja az időt.

Online 50 fölött - a randizás mint szórakozási forma?

Pedig ez sem baj, csak azok viselik nehezen, akik gyors sikert akarnak, minél több nővel találkozni, minél hamarabb kiszűrni, hogy ki lehet érdekes, kibe nem érdemes időt és energiát fektetni (legfeljebb alkalmi jelleggel), és kibe igen... Fel lehet háborodni sok férfi hozzáállásán, ahogy ők is felháborodhatnak azon, hogy szerintük a nők nem is keresnek igazán, csak úgy tesznek, mintha, de sok értelme nincs: mindkét nemnek megvannak a maga prioritásai, a maga ritmusa, és azzal aztán végképp nem lesz jobb, ha a másik nemet kárhoztatjuk.

Persze, sok nőben is van kalandvágy, bár lehet, hogy kalandnak nem pont ugyanazt tekintik, mint a férfiak. Lehet, hogy már az kaland, ha hosszú kihagyás után elmennek egy randira... Vagy éppenséggel idő kell ahhoz, hogy hozzászokjanak ehhez a társkeresési formához, és akár kalandokba is beugorjanak. Ahogy telnek a hetek, hónapok, ahogy hozzászokunk a direktebb kommunikációhoz, a gyorsabb ritmushoz, úgy változhat a randizási kedvünk is. (Nem feltétlen csak pozitív irányba.) De a kezdetek általában tényleg arról szólnak, hogy jól kibeszéljük magunkat, érdekesnek tűnő férfiakkal levelezzünk, és ez még akkor sem felesleges, ha aztán az érdekesnek tűnő férfiak mégse bizonyulnak annyira érdekesnek, vagy éppenséggel nem tetszünk egymásnak eléggé.

Persze vannak olyanok is, akiknek a randizás kín, nagy stressz minden egyes alkalom, ezért húzzák az időt, nem szeretnének sokakkal találkozni, de a hiedelmekkel ellentétben kifejezetten komoly partnert keresnek. Ők nem brahiból vannak fent a társkeresőn, és nem is csak levelezés céljából, de ragaszkodnak a hosszas írásbeli kommunikációhoz: mert, ha már a levelezésből kiderült, hogy nincs összhang, minek egyáltalán találkozni.

Olyanok is akadnak, akik szeretnek szépen felöltözni, elmenni egy bárba, és társaságban tölteni egy-egy estét. Nem feltétlen azért, hogy meghívassák magukat, ahogy némely férfi gondolja, hanem az esemény miatt: főleg, ha kellemes a társaság, már megéri egy érdekes beszélgetésért is, de az tényleg nem garantált, hogy ennél többet akarnának. (Mondjuk azok, akik szerint egy vacsorameghívás elfogadása előzetes belegyezés a szexbe, és fel vannak háborodva, ha az mégis elmarad, nem hiszem, hogy kellemes társaságot jelentenének bárki számára.)

Ha azonban a cél valójában mégsem csak a társasági élet, hanem ennél konkrétabb, a sokadik, sehová nem vezető randi után ez a játék unalmassá, fárasztóvá válik. És minden olyan találkozás, amelyről már az első 5 perc után tudni lehet, hogy nem lesz belőle semmi, elvesztegetett időnek tűnik. Pedig nem az - csak ott és akkor, főleg, ha ilyesmi sorozatban történik velünk, úgy érezzük, hogy ezzel az erővel akár otthon is ülhettünk volna, még a tévé is jobb társaság.

Sokféleképpen közelíthetünk a randizáshoz, akár játéknak, edzésnek is tekinthetjük, akár a kapcsolatteremtés egy módjának, akár szórakozásnak, akár valóban annak, amire elvileg ki van találva: a partnertalálás eszközének: de sosem lehetünk biztosak abban, hogy az éppen velünk találkozó ember minek is tekinti. Ez is a kaland része.