Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Te is félsz a szerelemtől?

Írta: Verticordia, Dátum: 2015-08-27 10:04:57, Rovat: Egyéb Címkék: félelem, félelem a szerelemtől, szerelem

Aki itt keres párt, az  valószínűleg többszörösen megégette már magát. Volt legalább egy komoly, tartós kapcsolata, esetleg házassága, amely rosszul végződött, meg valószínűleg előtte és esetleg utána több, kevésbé tartós, de attól még esetleg nem kevésbé fontos szerelme vagy kalandja. Azaz ugyanennyi szakítása és csalódása is. A csalódás még akkor is stimmel, ha ő maga szakított, mert rájött, hogy mégsem azt szeretné, amit az adott kapcsolat nyújtai tud, de nyilvánvalóan sokkal kevésbé drámai, ha mi döntünk a befejezés mellett, és nem minket tesznek lapátra. 

Te is félsz a szerelemtől?

A tapasztalataink tehát elég sokszínűek, de ha jelenleg egyedül vagyunk, akkor a legutóbbi is balul sült el. Nincs ezen semmi szégyellnivaló, de joggal érezhetjük úgy, hogy nehezünkre esik majd legközelebb bizalmat szavazni egy újabb jelöltnek. A szakítások nem csak a veszteség miatt nehezek - minél szerelmesebbek voltunk éppen, annál fájdalmasabban nehezek -, hanem azért is, mert csökkentik a bizalomra való képességünket.

A bizonytalan, magában is kételkedő ember erre negatívan reagál, úgy érzi, élete lehetőségét bénázta el, és ő a hibás, ő nem volt elég jó... A magabiztos személyiség ezzel szemben sokkal kevésbé hajlandó magára venni a világ bűneit, racionálisabban nézi a történéseket - nem csoda, hogy sokkal könnyebben túl is lendül a csalódáson, és soha, egy pillanatra se merül fel benne, hogy ne lenne újabb esélye, hogy most már örökre egyedül marad.

De újra bizalmat szavazni a másik nemnek, ha már többször elég keményen megégettük magunkat, nem könnyű. Főleg, ha a csiki-csuki játék szabályai érvényesülnek, mint annyiszor. Megszokott forgatókönyv például, hogy az eleinte húzódó nőt hevesen ostromolja egy férfi, és mire a nő végre felengedne, mitöbb, saját ellenvetéseinek fittyet hányva bizalmat szavazna az illetőnek, a férfi hirtelen és látszólag megmagyarázhatatlan módon abbahagyja a nyomulást, mitöbb, teljes hátraarcot fúj, vagy simán eltűnik. 

Ilyen esetekben a törékenyen, lassan épülő bizalom, illetve annak az önbizalma, aki végre felengedett, olyan súlyos csapást szenved, hogy még sokkal nehezebb lesz összeszednie magát, mint előtte... Előfordul, hogy annyira megvisel bennünket ez az érthetetlen kudarc, hogy mikor a csalódást okozó ember újra feltűnik, és bocsánatot kér, majd fogadkozik, hogy többet nem csinálja, esélyt adunk neki...

A szokásos forgatókönyv ilyenkor, hogy de, újra megcsinálja - ebben egyetlen pozitív dolog van: másodszorra már nem fáj annyira a csalódás. Harmadszorra meg tudjuk vonni a vállunk, és végre rájövünk, hogy nem bennünk volt a hiba, nem mi rontottuk el az első alkalommal: ezáltal nem az egész férfinemre (vagy női nemre, ha a szereposztás fordított volt) haragszunk, hanem egy bizonyos személyiségtípusra. 

Nem is a szerelemtől félünk igazán, hanem a veszteségtől, a fájdalomtól, amely minden kötődéssel együtt jár, még akkor is, ha szó sincs szenvedélyről és csiki-csuki játékról: maga a szeretet jár fájdalommal, ahogy ezt épp elégszer megtapasztaljuk. De ha ez szerelemmel párosul, akkor a fájdalom is más, és egész másképp bizonytalanít el, mint egyéb esetekben. 

Egyszóval lehet, hogy egy kicsit mindannyian félünk a szerelemtől - vannak, akik nagyon, vannak, akik csak kicsit -, de ha nem bízunk a lehetséges partnerben és magunkban annyira, hogy kockáztassuk akár a kudarcot is, akkor félelmünkben elszalasztjuk a boldogság lehetőségét.