Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Újrakezdeném, de…

Írta: Verticordia, Dátum: 2015-06-14 18:17:25, Rovat: Egyéb Címkék: csalódás, időhiány, kifogások, kimerültség, újrakezdés

Újrakezdeném, de most nincs időm; de a gyerekek, a család, a munkám miatt nem lehet; de úgysem hagy békén az exem; de kinek kellek én x évesen, y számú gyerekkel?; de annyira elegem van a férfiakból/nőkből; de olyan fáradt vagyok, hagyjon békén mindenki.

Újrakezdeném, de…

Ismerős kifogások? Időről-időre előjönnek. Még akkor is, ha az ember olykor, végő magányosságában elhatározza, hogy most aztán regisztrál (és regisztrál, mert addig azért nem annyira nehéz eljutni), és komolyan keresni fog. Aztán valahogy hátrasorolódik a projekt, akár hónapokig, évekig nem történik semmi.

A legtöbben kiválóan tudunk érvelni amellett, hogy valamit miért nem csinálunk. Ebben én is nagyszerű teljesítményt nyújtok olykor. Az igazság az, hogy sokszor érthető, ha kiégtünk, ha nincs energiánk és úgy érezzük, a társkeresés már csak egy plusz nyűg lenne. Annyi sürgősebb és fontosabb dolog van, amivel kénytelenek vagyunk foglalkozni.

Sürgősebb biztos van, de hogy sokkal fontosabb létezik-e, az nem biztos. A tartós boldogtalanság mindent sokkal nehezebbé tesz. A jó társkapcsolat jellemzője, hogy nem energiavámpír, hanem rengeteg energiát ad pluszban. Ha valaki egy energiavámpír kapcsolatból érkezik, a szakítás/válás meg még sokkal több energiát vett ki belőle, az szinte már elképzelni se tudja, hogy milyen, amikor egy másik ember, egy partner jelenléte olyan extra erőket ad, amilyeneket elképzelni se tudtunk.

A társkeresés persze igenis jár macerával, és olykor évekbe telik, míg eredményes lesz. De lehetnek részeredményeink is keresés közben. Az elején sürgető a vágy, hogy megoldást találjunk, aztán vannak felcsillanó remények és izgalmas randik… Persze csalódás is akad, kinek mennyi jut… De ha a csalódás legyűr bennünket, és emiatt abbahagyjuk az egészet, akkor semmit nem tanultunk…

Nyilván kell a belső motiváció a társkereséshez, és nem elég csak havonta egyszer felturbózni magunkat. Sokkal nagyobb az esélyünk, ha rendszeresen foglalkozunk a témával. Lesznek nyűgös időszakaink, megtorpanásaink… De ha tartunk is szüneteket, ne fordítsunk hátat a projektnek.

Vegyük végig a kifogásokat. Tényleg nincs időnk? Ha nincs, miként tudnánk időt szakítani? Hogyan szervezzük át a napirendünket? Mit kezdjünk az olyan ex-szel, aki „nem hagy békén”? Erről persze még sokszor lesz szó, mert az újrakezdől nagy része küszködik az exek árnyékával. Például ne meséljünk neki, ez az egyik alapvető szabály. Ha mesélünk, akkor se jöjjön rá, hogy kit szemeltünk ki, ne nézegesse a profilját a facebook-on, ne kezdjen vele levelezni. (Online randizásnál erre egyébként is kicsi az esély, mert más információforrása, mint mi magunk, nehezen akad.)

Mennyire akadályoznak a gyerekeim, valós-e ez a kifogás? Hogy kellek-e vagy sem, tényleg a gyerekek számától, létezésétől függ? Akárhány éves is vagyok, a korom akadályt jelent-e valóban? Nem ismerek senkit, aki ebben a korosztályban partnert talált? Vagy, ha ismerek, akkor is úgy gondolom, hogy nekem úgyse sikerül? Nem csak önszuggesztió útján jutottam erre a meggyőződésre? Esetleg nem is vagyok róla meggyőződve, csak arra várok, hogy valaki megcáfoljon? Ha kaptam egy váratlan bókot (akár férfi, akár nő az illető, ez hatni fog), mindjárt meginog a meggyőződésem?

Hogy elegem van-e az összes pasiból/nőből a világon? A barátaimból is? A kollégáimból is? Vagy azért akadnak kivételek? Ha nem vagyok teljesen embergyűlölő, számos kivételt tudok felsorolni. Hogy egy, két vagy három, legutóbb szemétül viselkedő férfiból/nőből elegem van, az nem csoda. Persze lehet, hogy nem is ők voltak szemetek, csak valamiért nem illettünk össze, és ez nekem rosszul esett. De addig csak nem jutok el emiatt, hogy az emberiség felét leírjam…

Kifogásokat mindig fogunk találni, főleg, mert ez az egyik legnehezebb műfaj a világon. Nincsenek egyértelmű szabályok, hiába érezzük úgy, hogy mindent jól csináltunk, mégis kudarcot vallhatunk. És a múlt legtöbbször nem segít, illetve ahhoz, hogy segítséget meríthessünk belőle, elkerülhetetlen a fájdalmas szembenézés. Nem maradhatunk ugyanolyanok, ha nem akarjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni. De ehhez tudnunk kell, hogy mely hibákat követtük el. Hogy egyáltalán elkövettünk hibákat.

A kifogások keresése helyett kezdjük el érdeket keresni arra, hogy miért csináljuk mégis.

Mert igenis tudunk rá időt szakítani.
Mert a gyerekeknek, a családnak is jó, ha kiegyensúlyozottabb vagyok, a magáéletem pedig nem lehet kevésbé fontos, mint a munkám. (Ha mégis így lenne, akkor valami nincs rendben.)
Mert az nem lehet, hogy egész életemben az exemre akarok hivatkozni. Ha nem tudok elszakadni tőle, minek váltunk el?
Mert x évesen is kellek, és a gyerekeim száma partnerkeresés szempontjából egyre kevésbé számít, ahogy nőnek. De történetesen gyerekszerető elvált társkeresők is vannak.
Mert jó felidézni, hogy alapjában véve mit is szeretek én a férfiakban/nőkben… Esetleg ne olyan barátoktól kérjek tanácsot, akiknek ugyancsak elegük van az ellenkező nemből.
Mert ugyan fáradt vagyok, de annyira nem, hogy napi öt percet ne tölthetnék levelezéssel. Vagy keresgéléssel. Amint beesik valami érdekes, mindjárt felébredek a bénultságból.

És így tovább.